Rebisz - Rufusz
szabi 2009.03.19. 14:07
Tegnap igazi rangadót játszott a csapat. Ellenfelünk a Rebisz volt, akivel minden alkalommal kiélezett rangadókat vívunk. Nem volt ez másként tegnap sem…
Rögtön izgalommal indult a meccs. Minden játékosunk igyekezett munkából, hogy odaérjen 17:45 körülre a Takács Csarnokba. Mi már teljes létszámban ültünk az öltözőben, a Rebisz még sehol. A bírók is az öltözők előtt, utcai ruhában. Egyszer csak kiderült –miután az egyik spori vadul telefonált-, hogy a meccs időpont elírásra került és csak 18:45-kor kezdünk. De legalább volt időnk ráhangolódni.
És a meccsről. Csapatunk a Faragó – Rév – Borbély – Csalló – Deli – Fejes – Nemcsik (védekezésben Bakos) összeállításban kezdte a mérkőzést. Gyorsan elhúztunk 2-3 góllal, azonban a Rebisz tartotta magát. Krisztiánt nem sikerült minden esetben megoldani, illetve a balkezes lövő is helyzetbe került. Sok lövést elpattintott a kapu mellé – fölé a Rebisz, nem voltak pontosak a lövések, illetve Bitter is a helyén volt.
Kezdtünk megúszni, ezért 11-7-nél időt kért a Rebisz. Ritmust váltottak, amivel nem tudtunk elsőre mit kezdeni, meg is fordult az eredményt: 11-12. Ebben az időszakban több lövésünk akadt el Vattayban, illetve a gyors középkezdésre nem tudunk megfelelően visszarendeződni. Gyorsan rendeztük a sorokat, aminek a félidőben 14-13-as vezetés lett az eredménye. Észrevettük, hogy Vattaynak mit kellene lőni ma, illetve gyorsabb lett a visszarendeződésünk is.
A második félidőben is fej-fej mellett haladtak a csapatok, ekkor már több cserével próbáltuk frissíteni a játékunkat. Felváltva estek a gólok, azonban el kell ismernem, hogy Piton talán többször talált be, mint az indokolt lett volna.
A védekezésünk felkeményedett, középen nagyon szépen oldottuk meg a beállóst és a Kenyeres Krisztinán – Misi párost is kivettük.
Csalló Zoli nagyon élt a jobblövő posztján, Deli Peti 10-et vágott, Árpi 5 gól után átadta a helyét Hegedűsnek egy sérülést követően, Dani bevágta az indulásokat, lerohanásokat. Bakos Zoli óriásit játszott megint hátsóközépben, illetve Attila is üttette magát a falban. Benei Gabitól semmiképpen sem szeretném elvenni az érdemet, nagyon fontos pillanatban növelte négyre az előnyünket.
Azonban a legnagyobb dicséret Faragó Gabit illeti, aki az utolsó 12-14 percben lehúzta a rolót, nagyon jó pillanatban cseréltünk. Persze mindenki hozzátett a játékhoz, a teljesség igénye nélkül emeltem ki néhány embert.
A CSAPAT végül 28-25 arányban győzött. Közepes játékkal, de hatalmas szívvel. Örülök, hogy részese lehettem, mert erre lehet építeni a jövőben is. Jelenleg 2 ponttal állunk a XVI. Ker mögött, de ők egy meccsel kevesebbet játszottak. Pontelőnyünk van mind a Rebisszel, mint a Mösével szemben. A XVI. Ker még játszik a MÖSÉvel is.
Külön érdemes megemlíteni, hogy Marlon nézőként vett részt a meccsen, de az izgalmakat jól jellemzi, hogy az utolsó 15 percet állva, a bordásfalat szorongatva nézte végig… :)
|